Európa-nap Ipolydamásdon

2015.06.09. 10:51:07

2015. június 5-én Ipolydamásdon ismét megrendezték az Európa-napot. Az eseményen a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület munkaszervezete is részt vett.

A rendezvényt Rományik Ferenc, polgármester köszöntője nyitotta meg, majd a tradícios csoportok bemutatkozása és felvonulása következett. Jelen voltak az Eszterházy Huszárok, a Magyar Huszár és Katonai hagyományőrző Szövetség, az Aranysarkantyús Lovagrend, az Achalmritterschaft Reutingen és a Börzsöny Nehézgyalogság képviselői.

A hagyományőrzők felvonulása mellett a helyi óvodások népdalokból, táncokból és versekből álló műsort adtak.

A megjelent vendégek ünnepélyes köszöntői után, Herta von Habsburg, Lotheringen főherceg asszony, Harrach Péter országgyűlési képviselő és Rományik Ferenc polgármester közösen megáldották a tavaly átadott Béke Lánja emlékművet, majd Dr. Káposztássy Béla plébániai kormányzó megáldotta a szobrot.

A rendezvény a a Damásdi Vár történetéről szóló helytörténeti kiállítás megnyitójával folytatódott. Fésű József György, a Börzsöny Múzeum képviseletében méltatta az eddig elért eredményeket és ismertette a távlati terveket. 

Végül a díszpolgári címek adományozásával, és a testvéertelepülési és együttműködési megállapodások ünnepélyes aláírásával folytatódott az ünnepség. 

ű

További képek megtekinthetőek a galérában:  http://borzsonyleader.hu/galeria/dsfd