Vereb Vitéz Napján tartottunk előadást

2015.05.18. 13:34:11

Vereben a már hagyományos Vereb Vitéz Napja került megrendezésre május 9-én.

Vereb és Lovasberény közötti út mentén, az út árkában, 1853. május 9-én egy honfoglalás kori sírt tártak fel. A vitéz trepanált koponyájú, aki túlélte az operációt, ezt bizonyítja az erősen fejlett csontsarjadzás. Felszerszámozott lovával együtt temették el - ez bizonyítja harcosi, vitézi mivoltát. A sírban, az öv és a ló-szerszám aranyozott ezüstből készült veretei mellett 12 darab, átlyukasztott ezüstpénzt is találtak, melyek vagy a ruha, vagy a lószerszám díszéül szolgálhattak, és a had-járatokban való részvételt igazolták. Ezek szerint vitéz atyánkfia 12 hadjáratban vett részt honfoglaló őseink portyázásaiban, s ezek a pénzek a zsoldként illetve zsákmányként szerzettek egy-egy darabjai voltak.

A Pogánykő és az Emlékkapu jelölte honfoglaláskori sír az első olyan lelet, amelynek helyét megjelölték, előkerülését kőbe vésett felirattal örökítették meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ünnepi köszöntőt mondott Kurcz Mária polgármester Asszony, valamint Tessely Zoltán országgyűlési képviselő Úr. Beszédeikben kiemelték a helyi hagyományok őrzését, az összetartozás erősítését.

A sportpályán bajvívók, középkori lovagi torna bemutatót nézhettek meg az ide látogatók. A jurtákban kiállítások kerültek megrendezésre, ahol a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület helyi termékei is bemutatásra kerültek, kiemelve a LEADER nyerteseket is. Helyi termékeket vittünk Kemencéről, Vámosmikoláról, Nagybörzsönyből, Szokolyáról, Kismarosról. De nem hiányoztak a letkési Földi Kincsek Vására bemutatkozó anyagai sem.

Az egyik jurtában került megrendezésre a Helyi érték – megőrzendő örökség rendezvény is.

Kurcz Mária polgármester Asszony és Stadler Klára a Velencei-tó LEADER Egyesület munkaszervezet vezető köszöntő szavai után először Neubauerné Szatmári Zsuzsa beszélt a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület eddig elért eredményeiről, helyi – nemzetközi együttműködésben megvalósult fejlesztésekről, az ECOSYAL-ban betöltött szerepükről. Az előadás fő témája a helyi termékek szerepe, a letkési Földi Kincsek Vására helyi-nemzetközi helyi termékes piac bemutatása, a LEADER-ben kiemelt helyet elfoglaló helyi termékfejlesztés és termékházak kialakítása támogatások. Beszélt a tervekről, a továbblépés lehetőségéről. Többek között a helyi termékek bevitele a közétkeztetésbe, az un. „Málna ház” kialakításáról, amely szintén a helyi termékek fejlesztését szolgálja.

Az előadás követően Szabó Gergely, Küngös polgármestere mutatta be településükön a helyi termékek fejlesztéséért végzett munkájukat, a szociális szövetkezetet, a Szent Kinga Termelőiskolát, és azt, hogy az elkészített savanyúságok, befőttek, egyéb termékek a helyi boltokban megvásárolhatóak, természetesen „polcpénzt” nem kérnek. Hisz rájött mindenki, hogy ezzel is a foglalkoztatást segítik, ha minél több megtermelt árut el tudnak adni.

Majd Nagy Attila, Mátraverebély polgármestere ismertette a HU-BA program kezdeteit, elért eredményeit. Beszélt sikereikről, de a kezdeti nehézségekről is, amikor még sokkal kevesebb volt a csirkék kelési százaléka.

Ismertette még a kihasználatlan pincék hasznosítását – csiperke gombát termesztenek, valamint a 30 éve sorsára hagyott tsz istállók újra hasznosítását – birkákat nevelnek.

Az előadások végén már a lehetséges együttműködésekről beszélt minden résztvevő. Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület területéről a bogyós gyümölcsöt szeretnének megvásárolni hűtött, valamint feldolgozott formában is. Egyesületünk a szociális szövetkezet működtetéséről kért hasznos tanácsokat, valamint a HU-BA programról részletesebb információt.

Szükség van ezekre a jó gyakorlatok megosztására egymás között, hiszen ezekből alakulhatnak ki a jó együttműködések.