A támogatás célja
A vidéki térségekben új mikrovállalkozások létrehozásának, illetve működő mikrovállalkozások beruházásainak, műszaki-technológiai fejlesztésének támogatása által a vállalkozói aktivitás, a versenyképesség, az innovációs képesség ösztönzése, munkahelyek megtartása és újak létrehozása, valamint a gazdasági szerkezet fejlesztése.
Támogatás vehető igénybe
Mikrovállalkozások fejlesztéseinek támogatására, a megkezdett vagy tervezett gazdasági tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó, gazdaságon kívül végzett tevékenységre, amely legkésőbb az első kifizetési kérelem benyújtásakor szerepel a mikrovállalkozás bejegyzett tevékenységei között, vagy természetes személy ügyfél esetén az első kifizetési kérelem benyújtásáig felvett tevéken
A támogatás mértéke
a) hátrányos helyzetű területen megvalósuló fejlesztés esetén az összes elszámolható kiadás 65%-a;
b) egyéb területen megvalósuló fejlesztés esetén az összes elszámolható kiadás 60%-a.
Nem támogatható
Az a támogatási kérelem, amely esetén a támogatás összege nem éri el az 1200 eurónak megfelelő forintösszeget.
Nem támogatható azon mikrovállalkozás fejlesztése
Amely vállalkozás árbevételének legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenyégből származik.
Támogatás igénybevételére jogosult
Azon természetes személy, aki vállalja, hogy a támogatás megítélését követően az első kifizetési kérelem benyújtásának időpontjáig egyéni vállalkozóként nyilvántartásba veteti magát, és tevékenységét, amennyiben főállású alkalmazottat nem foglalkoztat, főállásban ekként végzi.
Az ügyfél székhelye vagy telephelye szerint illetékes LEADER HACS vagy HVK tervezési területén megvalósuló fejlesztések támogathatóak. Az ügyfél kérelme vonatkozásában a beruházás csak egy LEADER HACS vagy HVK területén valósulhat meg.
Kizárólag olyan fejlesztések támogathatók, amelyek megvalósulásának helye az ügyfél lakóhelye vagy tartózkodási helye, székhelye, telephelye vagy fióktelepe, vagy fióktelephelye szerinti település.